2014. július 22., kedd

1. harmad- második 10 perc

*Másnap reggel*

-Ébredj, Louis!- szuszogott fülembe Taylor, én pedig ijedten pattantam ki az ágyamból, de nem jól érkeztem a földre, így hatalmasat roppant a bokám. 
-Istenem, hogy miért én vagyok a világ legbénább embere!- ültem vissza a matracra és a fájó pontot masszíroztam. 
-Nagyon sajnálom.- ült mellém nővérem és hátamat simogatta, majd egy nedves kendővel letörölte az orrom alatti részt, gondolom még véres volt. 
-Nem érdekes. Megszoktam.- toltam el gyengéden vékony karját és fürdőmbe indultam, ahol újra megállapítottam, hogy ronda vagyok, mint minden nap. Egy vékony hang jelezte az ajtóban, hogy valaki belépett jelenlegi tartózkodási helyemre. 
-Csak boldog szülinapot szerettem volna kívánni.- nézett rám félénken Tay, csodálatosan csillogó, barna szemeivel. 
-Köszönöm.- küldtem felé egy félmosolyt és kiment. Boldogat? Nekem soha nem lesz egyetlen boldog napom sem többet, akkor miért pont a szülinapom lenne az? 
Magamra rángattam az ünneplőmet és hajamat megigazítva indultam el az iskola irányába. Mikor megláttam Stylest az épület előtti beton pályán a térdeim megremegtek és csak figyeltem lehengerlő alakját, tökéletesen belőtt haját és csillogó szemeit. Lassan sétáltam melléjük, de tisztes távolságot tartva tőlük, ugyanis én nem állhatok a társaságukban, amit megértek, hiszen engem mindenki utál. Egyedül figyeltem a hangos társaságokat, de nem volt ellenemre, mert legalább addig sem vagyok útban senkinek, nem lök fel senki és nem piszkálnak. Mikor meghallottuk az igazgató köszöntő szavait egy sorba rendeződött osztályunk, aminek én álltam a legvégén, egyedül. Megpróbáltam összehúzni magam a lehető legkisebbre, de természetesen láthatatlanná nem sikerült válnom, így pár másodpercen belül már Harry társaságát élvezhettem.
-Boldogat!- nyomott a kezembe egy kisebb méretű, súlyos dobozt, ami nem volt becsomagolva, de a szememben ez volt a legszebb dolog, amit valaha láttam. Sima celluxszal volt leragasztva, de olyan értékesnek éreztem, hogy megmozdulni nem mertem vele.- Ha hazaértél akkor nyisd ki.- mosolygott, de ez nem tűnt annyira gúnyosnak, mint az eddigiek, így boldogságom átvette testem felett az uralmat és vigyorogva néztem a szemébe.- Jól van, azért el ne olvadj nekem.- kuncogott és visszalépett saját kis bandájához.
Az egész napom azzal telt el, hogy bámultam a dobozt és minden pillanatban egyre boldogabb lettem, ami nálam hatalmas szó, mert elég régóta csak tettetem a jó érzéseimet. Igaz, néha eszembe jutott, hogy biztos csak megint átver és lehet, hogy üres a csomag, vagy valami visszataszító dolog, de kedvesebb volt a mosolya, mint eddig, így megbíztam benne. Alig bírtam magammal, csak a délutánra tudtam gondolni, amikor végre felbonthatom az ajándékot. Az órák sokkal lassabban vánszorogtak, igaz, hogy csak három osztályfőnökink volt, de valahogy eljött az ebédszünet, amikor az egész iskola a pincébe tódult, ahol az ebédlő volt. Egyedül ültem egy négyszemélyes asztalnál és csak Harryt figyeltem, ahogy boldogan beszélget Zaynnel, az egyik osztálytársunkkal, aki néha lazán beletúrt rövid, éj-fekete hajába, majd beharapta hihetetlenül rózsaszín alsó ajkát és töretlen figyelmet fordított Styles felé. Minden mozdulatánál izmai megfeszültek és az összes tetoválás karján láthatóvá vált. Nagyon sokszor álmodtam azt, hogy én is ott ülhetek mellettük és olyan felszabadultan nevethetek, ahogy Ők teszik. Boldogok és gondtalanak, amit én nem sok esetben mondhattam el magamról. Imádtam még csak figyelni is ezt a számomra elérhetetlen álomvilágot, amiben Zayn és Harry él. Sokan csapódnak hozzájuk, de Őket nem érdekli senki más, Ők teljesen jól elvannak ketten is.
Hazafele a gyomrom olyan szinten liftezett, hogy féltem, rosszul leszek, de épségben hazaértem, ahol a szobámba rohantam a dobozt pedig leraktam az íróasztalom közepére. Egy hatalmas levegőt véve letéptem a ragasztószalagot és felnyitottam a barna tárolót.
Tüdőm sípolt minden egyes lélegzetvételnél, összerogytam, a kezeim remegtek és semmit nem láttam könnyeim okozta nedves réteg miatt, ami szemeimet takarta. Csendesen törölgettem az általam megállíthatatlannak titulált sós cseppek rengetegét, de végül sikerült megnyugodnom és szemmagasságba emeltem a fehér borítékot, amin egyetlen-egy szó állt, mégpedig a nevem. Ronda, elkapkodott írás volt, nekem mégis tetszett, mert Harry írta. Egyetlen lap volt, amit előszedtem és szemeim egyből a kusza írásra tapadtak.

"Louis, 
           Tetszett az ajándékom, Te világ szégyene? Remélem használni fogod, nehogy kárba vesszen! Nyugodj meg, ez csak az ajándékod fele, holnap megkapod a másik részét is! Aludj jól, Tomlinson, de ne feledd! Egy rossz mozdulat és esküszöm úgy megverlek, hogy a saját anyád elhányja magát a látványodra, bár erősen kételkedem, hogy így nem teszi. Mindenkinek könnyebb lenne, ha Te azt tennéd, amit a kis cetlire írtam.


                                                       Sok sikert hozzá, 
                                                                                  Harry"

Fájdalmasan markoltam meg a hajamat és felkeltem a doboz mellé, amiben ott csillogott Harry ajándéka, de bár soha ne láttam volna meg, hogy mit rejt a barna karton! Megfogtam a fekete markolatot és csak figyeltem az éles pengét, amire egy kis cetli volt rögzítve. Letéptem róla és egyre nedvesedő szemekkel olvastam el az egyetlen sort.

"Használati utasítás: 1. Öld meg magad."

Megfogtam keményen a kést és a szoba másik végébe dobtam, ahol a becsapódás okozta erő miatt eltört egy képkeretet. Idegesen fújtam ki a levegőt, majd felkaptam egy rövidnadrágot farmerom helyett és rohanva tettem meg az utat a tengerpartig, ahol lassabb tempóra váltottam, de így is olyan gyorsan futottam, hogy lábaim zsibbadtak és alig kaptam levegőt. Egy jó órás szenvedés után megkönnyebbülten terültem el a homokban és csak figyeltem a napot, amely egyre lejjebb haladt a horizonton. Térdeimet mellkasomhoz vonva üldögéltem a kellemesen hűvös időben és néztem ahogy a vérvörös lángok beszínezik a csillogó, sima víztükröt. Hirtelen ötlettől vezérelve dobtam le magamról a pólómat, majd rövid gatyám is erre a sorsra jutott, így gázoltam a sós habok közé. Keményen úsztam, így újra kimerültem és csak sodródtam végül az árral. Fejemet megrázva másztam ki a partra és újra jól éreztem magam, igaz, nem boldognak, de jól. Legalábbis jobban. Ruháimat kezembe kapva sétáltam békésen hazáig. Mikor beértem a házba anya hirtelen csapódott nekem és boldog nevetése megmelengette szívemet.
-Segíts, Louis!- tolt maga elé egyre csak hangosabban röhögve, amitől nekem is mosoly kúszott ajkaimra. Apa állt velem szemben egy párnával a kezében, eltökélten égett a tűz szemeiben, de ekkor megláttam tesóimat mögötte két másik fegyverrel és egyszerre estek édesapánknak, aki fulladozva próbált szabadulni a csajok szorításából, de sikertelenül. Hatalmas hahota járta át az egész épületet, de egy idő után mindegyikük kifulladt és az egész család boldogan terült el a nappaliban.
-Egyébként miért vagy alsónadrágban, fiam?- kuncogott apa, mire csak legyintettem.
-Csak úsztam egyet futás után.- szuszogtam hangosan, majd mindenkitől elköszöntem és szobámba érve bekapcsoltam a gépemet. Megnyitottam a blogomat, ami számomra egy virtuális napló, de akár egy történetnek is beillene, mivel csak a sanyarú sorsom van leírva benne és a néhány csendes perc, amikor senki nem zaklat. Tudom, ilyet általában lányok írnak, de mint mondtam, én is az vagyok. Frissítettem az oldalamat és elolvastam az előző naplóbejegyzésemhez írt kommenteket. Ketten kérdezték, hogy mikor lesz végre Louisnak jobb a helyzete és hárman írták, hogy Harryt legszívesebben megvernék. Ekkor megakadt a szemem egy eddig ismeretlen olvasón, aki hatalmas smileval írta ki, hogy boldog szülinapot nekem. Örültem figyelmességének és én is mosolygós fejjel ellátott üzenettel köszöntem meg neki. Megnéztem pár videót Youtube-n, majd leveleim alapos átnézése után kikapcsoltam a készüléket és kényelmesen elhelyezkedtem az ágyamban. Az órára nézve rájöttem, hogy már hajnali 1 is elmúlt, így már hivatalosan is 18 éves vagyok. Anyáék reggel felköszöntöttek, de csak tortát kaptam, mert az ajándékom az volt, hogy elmehettem unokatesóimmal Angliába egy hétre és szerintem ez egy elég király szülinapi ajándék volt. Lassan kiürítettem a fejem, de a kés képe agyamba vésődött és nem hagyott aludni. Hogy lehet valaki ennyire szemét, hogy ilyet tesz más szülinapján? Egy idő után már Harry göndör feje sem kísértett és így sikerült álomba merülnöm.

6 megjegyzés:

  1. Imádom alig várom a kövit!!

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nagyon tetszett a rész. Sajnálom szegény Louist,bár van egy mondat ebben a részben ami nekem gyanús. Ez:„Ekkor megakadt a szemem egy eddig ismeretlen olvasón,aki hatalmas smileval írta ki,hogy boldog szülinapot nekem." Szóval szerintem ez az ismeretlen olvasó nemmás mint Harry. A rész nagyon jó így tovább.
    Puszi: Emma

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali! :) Még bármi lehet, de semmit nem mondok el. :D Köszönöm.

      Törlés
  3. Szia:)

    Nagyon nagyon tetszik a blog. Régen akadtam olyan íróra, aki ilyen szépen fogalmaz!! Ha nem hagyod ki az "a" és az" névelőket, akkor nem leszel tucat)) A blogvilágban nem nagy divat a helyesírás, de neked ehhez is remek érzéked van! Csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni, mert nagyon , NAGYON tetszik a történeted és a stílusod is.
    Egyetlen baj van vele, de az nagy baj.... HOL A FOLYTATÁS??? megtiltanám, hogy 5 résznél kevesebbel el lehessen indítani egy blogot!!!

    Kérlek AZONNAL hozd a kövit, mert az tényleg kínzás, hogy két résszel szúrod ki a szemünket....

    <3 Becca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Hú... Ez hihetetlen kedves és figyelni fogok a névelőkre. :) A folytatás miatt szégyellem magam, de már dolgozok az ügyön, csak elég sok programom van. :) Még egyszer nagyon szépen köszönöm! :)

      Törlés