Korong bedobás

Annyira ideges vagyok, hogy még a szemüvegemet is elfelejtettem felrakni, így viszont nem látok rendesen. Hatalmasakat lélegezve próbálom lenyugtatni magamat, ámbár kevés sikerrel, mivel ekkor eget rengető ordítás lök ki a komfortzónámból, minek eredményeképp megpillantom Őt. Kiemelkedő ügyességgel csúszik fel a jégre ütőjével a kezében. A közönség egyre csak hangosabb és hangosabb, szinte már elviselhetetlen frekvencián üvöltenek, mégsem tudom levenni Róla a szemem. Csak a hátán elhelyezkedő feliratra tudok koncentrálni, mely nem túl hosszú, számomra mégis oly csodálatos. "Styles", áll a hokimezen büszkén. A nagy, híres Harry Styles, akit egész Tolo tisztel és szeret, Ő mégis úgy bánik mindenkivel, mintha a világ az Ő irányítása alatt állna.

 Hogy mi is az a Tolo? Egy apró Görög város, gyönyörű tengerparttal és remek éjszakai élettel. Habár a hely nem éppen jégkorong csapatáról nevezetes, minden helybéli élvezi a hétvégi összecsapásokat. Én is, ez pedig a vesztemet jelentette, ugyanis amióta Styles itt meglátott egyszer, azóta elég komolyan rám szállt. Az életem olyan, mint egy nyomorult tini sorozat, azt leszámítva, hogy a szüleim nem váltak el. Én vagyok a nyomi gyerek az iskolai könyvtárból, aki halálosan beleszeretett a település legmenőbb pasijába, aki viszont ezt nem viszonozza. Ugyan, miért is viszonozná, mikor én, teljesen reménytelen, fiú vagyok. Meglepő fordulat, mi? Van 2 nővérem és anya utánuk már nagyon szeretett volna egy srácot, így legnagyobb örömére megszülettem én, de bár soha ne kívánt volna ilyet! Én csak testileg tartom magam pasinak. Lelkem mélyén tudom, hogy én lány vagyok, bár ezt egyetlen élő ember sem tudja rajtam kívül. Sokáig csak lányokkal barátkoztam az iskolában, de Harry Styles mindent felforgatott, amikor 6.-ban az osztályunkba érkezett. Amint meglátott, elkezdett piszkálni és kislánynak nevezett, így átpártoltam a fiú csapathoz, akik viszont számomra érdektelen témákról beszéltek és túl durvák voltak, én mégis maradtam, mivel be szerettem volna vágódni Harrynél, de Ő mindig talált rajtam valami kivetnivalót és egészen 14 éves koromig hatalmas fájdalmakat okozott, itt viszont úgy tűnt végre elválnak útjaink, mivel gimnáziumba mentünk. Emlékszem még a napra, mikor izgatottan szálltam ki a kocsiból a vasútállomáson a bőröndömmel, ugyanis indultunk a gólyatáborba. A váróterembe érve egyből kiszúrtam az utánozhatatlan göndör fürtöket, melyek Styles védjegyeivé váltak az évek során. Egy iskolába jelentkeztünk és ha ez még nem lenne elég, egy osztályba is kerültünk. Minden áldott este vörösre sírt szemekkel aludtam el. Azóta 3 év telt el, a helyzet mégis pont ugyanolyan kilátástalan. Holnap után elkezdődik egy új tanév, mely a szülinapomat is jelenti. 18 leszek, az már felnőttnek számít, de én nem érzek semmi különöst. Teljesen olyan nyomorultnak érzem magam, mint 6.-ik osztályban. 

Egy hatalmas csattanás hozott vissza a jelenbe, majd egy apró tárgy csapódott fájdalmasan mellkasomnak és ölemben landolt. Felszisszenve simítottam végig a fájó pontot felsőmön keresztül, míg kezembe vettem a kis fadarabot. Egy név állt rajta. A név, mely 6.-os korom óta kísért. Szép, vésett betűkkel díszelgett rajta a "Harry Styles" felirat. Ez Harry ütőjének egy darabja! Riadtan kaptam a tekintetem a jégre, ahol az említett srác erőteljesen püfölt egy másik játékost, a bíró pedig próbálta szétválasztani őket, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Boldogan figyeltem tovább a kicsi darabkát, amit nemrég még Harry érintett, majd féltőn zsebembe csúsztattam.

A meccs végén a kocsim felé vettem az irányt, amit hihetetlenül gyűlölök. Igaz, nem túl régi darab, de Styles kocsijaihoz képest gyalázatosan néz ki. Szemem rögtön kiszúrta a játékosoknak fenntartott parkolóban álló fekete, toyota land cruiser-t, melyre gyerek korom óta csorgatom a nyálam, akárhányszor csak meglátom egy autós magazinban. Nagyot sóhajtva nyitottam ki járművem ajtaját és amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam a helyszínt, zsebemben egy Harryhez tartozó tárggyal. 

Mikor beálltam a garázsba kellemes biztonság érzetem támadt. Hazaértem! Beléptem a házba, ahol anya takarított nagy hévvel, miközben apa a TV-t próbálta jobb belátásra bírni. Mosolyogva léptem a rövid hajú nőhöz és cuppanós puszit nyomtam mindkét orcájára. 

-Szia, Kicsim!- ölelt magához, majd folytatta a munkát. Hosszú léptekkel mentem fel a szobámba, ahol 2 nővérem fogadott. 

-Milyen volt a meccs?- húzott le az ágyra idősebb tesóm, Taylor. 

-Jó.- kereszteztem a lábaimat törökülésben.- Nyertek a srácok.

-Mikor veszítettek utoljára?- vigyorgott Chloe, a középső hármunk között. 

-Ja, Harryvel nem lehet veszíteni.- gondolkozott el Tay. A név hallatán akaratlanul is összeugrott a gyomrom és őrült liftezésbe kezdett.

-Hány óra van?- nyeltem egy hatalmasat. 

-Már 11 körül.- felelte Chloe. Eldöntöttem, hogy majd reggel zuhanyozok, ma már csak elvándorolok álom földre. 

-Én szerintem lefekszek.- indultam meg szekrényem felé és egy tiszta alsógatyával lépkedtem vissza. 

-Álmodj szépeket, Louis!- adott egy puszit Taylor, majd kecsesen távozott Chloeval az oldalán, aki csak intett egyet. Fogmosás után beestem az ágyamba és szinte azonnal álomba merültem, azonban előtte még megjelent lelki szemeim előtt a csodálatos jégkorong játékos, göndör fürtjeivel és igéző, zöld szemeivel. Ez vagyok én, nem tehetek ellene, a béna és halk Louis Tomlinson.